Rólunk

Makón és környékén teljes körű építőipari kivitelezéssel foglalkozunk, legyen szó komplett projektről vagy csak annak alapjairól, részfeladatairól. Célunk, hogy ügyfeleink tartós, biztonságos és igényes otthonokban élhessenek, és a kivitelezés mindenki számára stresszmentes legyen. 2016 óta többszáz elégedett ügyféllel és többezer négyzetméter felújított, felépített ingatlannal a hátunk mögött továbbra is ugyanazzal a hozzáállással várjuk az újabb felkéréseket. 

Évek óta összeszokott szakember gárdánk minden igényt felmérve pontosan képes megvalósítani azt az elképzelést, amit megrendelőink megálmodnak. Nálunk nincs egymásra mutogatás, a kivitelezés során a szakmák akkor dolgoznak amikor szükséges és pontosan abban a sorrendben, ahogyan azt a szakmaiság logikája megköveteli.

Vezetőként nagyon fontosnak tartom a folyamatos kommunikációt, az álláspontok megfelelő ütköztetését, a folyamatos ellenőrzést. Szakemberként évekig - a mai napig is, bár egyre ritkábban - magam is aktívan részt vettem a kivitelezések fizikai megvalósításában, így pontosan tudom mi után mi következik. Éppen ezért azzal is tisztában vagyok, hogy a gyakorlatban sokszor kell alkalmazkodni a körülményekhez és adott esetben muszáj eltérni a tervtől. Ebben tudok kapocs lenni a szakemberek és a sokszor laikus megrendelő között, hogy mindig a lehető legjobb döntés szülessen a lehető leggyorsabban.

- Földesi Roland ügyvezető 

Miért választanak minket az ügyfeleink?

Megrendelés menete

Megbízhatóság, korrektség, szakmai háttér. A mai világban ezek az értékek sokak szerint megfizethetetlenek. Nálunk azonban megfizethető áron hozzájut minden megrendelő. Ez a cégünk alapja, erre támaszkodunk, és ebből nem engedünk. Csak olyan munkát vállalunk, amit biztosan megtudunk valósítani az elképzelések szerint, és ebbe beletartozik a határidő is. Az egyik legfontosabb kérdés, amit még az elején felteszünk: mikorra legyen kész? Ha a menetrendünkbe semmiképp nem fér bele, akkor nem raboljuk egymás idejét. Nem ígérgetünk. 

Rend, tisztaság, fegyelem. Ez a következő mérce egy csapat számára. Sajnos ezek is kuriózumnak számítanak, holott egy alapkövetelmény. Mi a kibontott anyagokat nem a projekt végéig gyűjtögetjük, hanem folyamatosan gondoskodunk azok elszállításáról. Az építkezés során a szemét folyamatosan össze van gyűjtve, ami pedig az embereket illeti: semmit nem kell elzárni előlünk.

Minden esetben helyszíni szemlével kezdünk. Egy épületet nem lehet telefonon bemutatni. Szakmai szemmel kell megnézni az épület/terület egészét annak minden adottságával együtt.

A személyes találkozón a megbeszéltek szerint felmérjük a szükséges paramétereket, majd írásos költségvetést, szükség esetén tervet készítünk. 

Ha minden részlet megbeszélésre került, akkor szerződéskötés után a megbeszélt időben kezdjük a munkát. Az esetleg felmerülő (ritkán és nem nagy mértékben) csúszásról minden esetben előre szólunk. Sajnos előfordul, mert bárhol akadhatnak olyan pluszmunkák, amiket nem lehet későbbre halasztani.

Az összetett projektek végéhez közeledve átbeszéljük a megrendelővel, pontosan mi és mikorra fog még elkészülni. A kérdéses dolgokat még az átadás előtt megbeszéljük, így elkerülhetőek a félreértések.